Az erdélyi borok története
Erdélyi bor
Az erdélyi bor története több ezer éves. Erdélyben már a római hódítás alatt virágzott a szőlőtermesztés. Számottevő borvidékek léteztek abban az időben Temesvár, Gyulafehérvár, Torda, Kolozsvár és Zilah térségekben, továbbá a Maros és a Küküllő vidékén.
A korai erdélyi bor kultúra bizonyítékaként a térségben állomásozó légiótól ránk maradt sírköveken a szőlő rendszeresen előfordul mint művészi díszítmény. Verespatakon (Alburnus Maior) egy római étlapra bukkantak, melyen kétféle bor szerepel: merum és vinum.
Az erdélyi bortermelést az Árpád házi királyok alatt kialakult államszervezet fejlesztette, valamint az egyházi és püspöki birtokok, amelyek kiterjedt szőlőbirtokokat műveltettek meg. A szőlészet már a kezdetektől benne volt a magyar és erdélyi kultúrában, alapjait Erdélyben is a bencés szerzetesrendek fektették le, akiknek Szent István királyunk kiterjedt földbirtokokat adományozott, ahol szőlőt művelték és borászkodtak.
Szász borászok
Az erdélyi borászat fejlődési tényezői közé tartozik a szászok betelepítése a 12. században, miután a Küküllő és a Maros közötti területek a következő századokban készült térképeken a büszke és sokatmondó WEINLAND néven szerepelt. 1532-ben egy Baselben megjelent Transilvanie című térképen a Küküllő vidéke WEINGEBIET néven szerepel, de a románok is „tara vinului”-nak hívták a gyulafehérvári borvidéket emberemlékezet óta.
Az első szászokat II. Géza (1141-1161) hozta Erdélybe a küküllőmenti borvidékre, majd a későbbiekben, a XIV. századtól kezdődően a jobbágytelepülések megjelenése után magyar falvak alakultak ki a Kisküküllő partvidékén. A királyi kedvezmények (adómentesség a szőlősökre) jelentős fejlődést hoztak a térségben. Az erdélyi szászok pontosságára jellemző, hogy Medgyes város könyvében 1501-től 1858-ig a szőlőtermelés mennyiségét, árát és a minőségét befolyásoló időjárást is bejegyezték.
A temesvári Bánság Múzeumban található, egy 1447-ből származó írásos dokumentum szerint, Magyar János és felesége, Katalin 32 aranyforintért ekkor adta el Rékás környéki szőlőbirtokukat Mihály temesvári bánnak.
A Hunyadiak és Mátyás király ideje alatt a bortermelés olyan jelentőssé vált, hogy oklevelek szerint 1478-ban már erdélyi borokat szállítottak Magyarországra, sőt a királyi udvarba is.
II. József végeztette el az első hivatalos földmérést és összeírást Erdélyben, ahol akkoriban a szőlőterület 58.503 hektár, melynek termése jó évjáratban egymillió hektoliter volt. A jelentősebb borvidékek akkoriban Szilágyság, Déva, a Maros mente, a Küküllő völgye, Torda, Marosvásárhely és Temesvár vidéke voltak.
Miért különleges az erdélyi bor?
Az időjárás, talajadottságok, tengerszint feletti magasság, éghajlat, domborzat és kitettség rendkívüli módon kedveznek a szőlőtermesztésnek.
Erdélyi vonatkozása van az első magyar nyelvű kézírásos borászatnak, valamint Bornemissza Anna 1680-ból származó szakácskönyve függelékének is.
Erdély honos szőlőfajtái a szüretelés sorrendjében a következők: mézesfehér, ezerjó, királyleányka (leányka és a kövér szőlők hibridje, Segesvár környékéről származik és az I. világháború után terjedt el Erdély-szerte), juhfark, bánáti rizling, mustosfehér, kövidinka, furmint, magyarka, jardovány és erdei, kadarka és fekete leányka.
